Laár pour L'art

Népszámláló

Új Laár-könyv!

Lélekvándorlásról, az ősrobbanás és a teremtés híveinek kibékítéséről és a buddhizmusba oltott tündeségről szólnak e könyv írásai. A betűszedő nagyapa, Laár Aurél, a mérnök apa, Laár Tibor és a rockzenész-művész fiú, Laár András művei – e különös Laár-trilógia darabjai – elénk tárják, miként újul meg egy elmélkedő családban generációról generációra a mohó vágyakozás a világ titkainak megfejtésére.
Laárék: Nem múlok el soha (Kattints a képre!)

2 hét Best Uff írásai

A legolvasottabbak:

Záróra-interjú - Laár vs. Veiszer Alinda (2966)
Vacsoracsata - hétfő - No. 1 (2905)
Fókusz-riport az RTL Klubon (2855)
Laár András a Sláger Rádiós partin (1762)
Esti benyomások és új vega recept (1474)

Kereső

Kategóriák

Besenyő és a Költő

Végre megvásárolhatjátok a Besenyő és a Költő című CD-t! A lemez megrendelhető közvetlenül a terjesztőtől a 06-20/ 363-50-71-es telefonszámon.

Laár András: Besenyő és a Költő

könyvek a polcról

Laár András: Laár pour l’art

Feldmár András: Szégyen és szeretet

Marina Palmer: Tangó. Egy csábító naplója a táncparkettről

Badár Sándor-Horváth János: Ámerika avagy a Véredény nyomában

Tompa Imre: Hogyan legyünk alkoholisták?

Forgács Zsuzsa (szerk.): Szomjas oázis - Antológia a női testről

Dr. Csernus Imre: A nő

Singer Magdolna: Partitúra - Utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel

Feldmár András: Feldmár mesél

Feldmár András-Büky Dorottya: Küszöbgyakorlatok

Paul Torday: Lazacfogás Jemenben

Daniel Wallace: Mr. Sebastian és a Fekete Mágus

Eszpresszó-történet

írta: VöMöCS, 2009. nov. 5. 17:54 - címkék: buddhizmus, cd, eszpresszó, gyógyítás, könyv, mentesség, Nem múlok el soha, tantra, tündér, üresség és kategóriák: gondolom - 133 komment

(Kedves olvasók! András ahogyan a kommentek közt is írta, megkért, osszam meg veletek egy korábbi írását, mely az "üresség-mentesség" témájához kapcsolódik egy eszpresszó vonatkozásában. Ő közben gőzerővel készíti a Tündér Tantra című új, spirituális, gyógyító lemezét valamint a Nem múlok el soha című könyvének népszerűsítését. Jómagam pedig ügyködöm egy társ-blog, egy honlap és Facebook, Myspace stb. megjelenések létrehozásán, promócióján, amik kifejezetten a CD-hez és annak szellemiségéhez készülnek. (Hamarosan számítok a segítségetekre!) Ezért jelentkezünk mostanában ritkábban. De hamarosan meg lesz az eredmény is! :) Nos, íme az írás. Jó szórakozást és elmélkedést! - Vömi-bloggazda)

Ha az ember betér egy eszpresszóba meginni egy kávét, vagy teát, feltételezi, hogy az a bizonyos hely tényleg eszpresszó, nem pedig valami más. Olybá tűnik - miközben a pincérnőtől rendelünk - hogy teljes nyugalommal rábízhatjuk magunkat a hely „eszpresszóságára".

Pedig egy ilyen képződmény, mint az eszpresszó, főleg manapság, nagyon illékony dolog. Emlékszem például, hogy volt egy viszonylag hosszú idő az életemben, amikor a Nyugati Pályaudvarhoz közel laktam, és alkalmam volt megfigyelni, hogy a szomszédos háztömb sarkán, hogyan alakítanak át egy megüresedett üzlethelységet - eszpresszóvá.

Leszedték a régi táblákat, feliratokat, kihordták a bútorokat, berendezést, asztalokat, székeket, kiszedtek néhány falat is, fölszedték a padlózatot... - mindent csak kivittek.

Ott maradt egy jó nagy, mondjuk szoba, hát szobának talán nagy, de azért mondhatjuk rá „szoba". Ezt aztán kimeszelték, új padlózatot raktak fel, tapétáztak, kialakítottak vécéket, raktár-helyiséget, bevittek lámpákat, székeket, asztalokat, kávéfőző gépet, üveges hűtő-tárolót, pénztárgépet, ... és odahívták, mondjuk hasamra ütök: Kovács Pálnét, akire ráadtak egy fehér blúzt, fekete szűk szoknyát, kis köténykét, és azt mondták neki, hogy ahelyett, hogy az esetlegesen majd ide bekukkantó embereknek elmondaná becsületesen, hogy ő Kovácsné, hitesse el velük, hogy ő egy „pincérnő". Erre Kovácsné ráállt, persze pénzért, erre fel másnap kiakasztottak az ajtó fölé egy feliratot, amin kanyargós fénycső-betűk hirdették:

Bon-Bon Eszpresszó.

Hát ez meg hogy lehet? Mitől lett ez hirtelen Bon-Bon Eszpresszó? Mitől került ebbe a falakkal körülhatárolt térbe „eszpresszóság", azaz mitől lesz egy szoba - na jó, nagy szoba - egyik napról a másikra eszpresszóvá?

A székektől? De kérem, az előző üzletben is voltak székek, mégse volt eszpresszó! A kávéfőző géptől? De kérem, annyi helyen van kávéfőző gép, ami nem eszpresszó, gondoljunk csak a klubokra, éttermekre, ideiglenes büfékre, de nagyobbat ugorva, a gyárakra, ahol ezeket készítik, raktározzák, és mégse mondhatók eszpresszóknak, egészen az üzletekig, ahol ezeket a gépeket pénzért árulják, és sehol sincs a gépekre ráírva, hogy: „Vigyázat! A készülék, azt a helységet, amelyben üzemeltetik - eszpresszóvá transzformálja át!"

Talán akkor a pincérnőtől lett ez a hogyishívják „szoba" eszpresszó? De hát, ő nem is igazán pincérnő, mert ő csak a Kovácsné, aki elég, ha leveti a kötényt, a blúzt, és a szoknyát, és ballagva hazafelé a Körúton, pontosan tudja, hogy ő „Kovácsné", egy családanya, akit otthon vár a férje és a gyereke.

Mi a fenétől lett ez akkor eszpresszó, pláne hogy Bon-Bon?

Talán a felirat a ludas? Mármint hogy odahozták ezeket az üvegből hajlított betűformákat, amelyeket még a gyárban rutinosan megtöltöttek elektromos áram hatására világító gázzal, és felcsavarozták a bejárat fölé?

És ha elromlana a felirat, vajon bevallanák-e, hogy csak ettől a felirattól azok, akik? Nem valószínű. Biztos tovább ragaszkodnának a Bon-Bon Eszpresszó elnevezéshez, és azzal védekeznének, hogy momentán sajnos elromlottak a fény-betűk, cserélik a cégért.

Rövid távon úgy tűnik, mégis igazuk lett. Elhitték nekik. Tényleg mentek oda emberek, beültek, eszpresszóztak, mit sem tudván arról, hogy itt egy pár hónapja még egy másik üzlet működött, fittyet hánytak arra is, hogy ahol most tartózkodnak, ott nemrég nemcsak dohányozni, és kávézni nem volt szabad, hanem még kényelmesen leülni sem lehetett.

Most ők, semmibe véve a múlandóság törvényét, itt csevegtek-csacsogtak, szóltak a pincérnőt alakító Kovácsnénak, a Pirikének, hogy „ezt-meg-azt kérünk így, azt-meg-ezt kifizetnénk úgy". A Pirike meg ment, jött, hozott ezt, hozott azt, stb.

Beindult az eszpresszó.

Működött is jó pár évig, én is jártam oda, sokszor választottam találkozó helyszínéül, vagy csak betértem különösebb cél nélkül a Bon-Bonba, italra, vagy sütire. (Szoktam is volt mondogatni akkoriban, hogy „na megyek a Bon-bonba".)

Aztán elköltöztem máshová, és csak nagyritkán jártam arrafelé. Egy ideig még működött az eszpresszó, de aztán jó néhány év múltával eltűnt az ismerős felirat. Kicserélték valami másra, és valakik - mások - elkezdtek ruhát árulni ugyanott.

Ki volt írva, hogy valamilyen Divatház.

Hát ezt vajon hogy csinálták? .... És akkor az a bizonyos HELY ott, tudják ugye, hogy mire gondolok, az VÉGÜLIS MICSODA?

Laár András

Satipatthána – A buddhista meditáció szíve

írta: Laár András, 2009. okt. 25. 8:33 - címkék: buddhizmus, éberség, gyakorlat, hinajána, meditáció és kategóriák: gondolom - 51 komment

Kedves blog-barátaim!

Az alábbiakban részletezett ősi meditációs módszer szolgál alapul a legtöbb buddhista meditációs gyakorlathoz. A Buddha eredeti tanításából fakad, és a hinajána buddhizmus szinte kizárólag ezt használja a tudat felszabadítását célzó módszerként. A későbbi mahájána és vadzsrajána módszerek is erre a gyakorlatra, mint alapzatra épülnek rá, ezért első nagy lépésként ezzel érdemes megismerkednünk és gyakorolnunk.

Mi a Satipatthána?

A páli nyelvű „sati-patthána" szóösszetétel első tagja, a sati (szanszkritül szmrití) eredetileg az „emlékezés", „emlékezet" jelentésekkel rendelkezett. A buddhista szóhasználatban azonban csak kevés helyen őrizte meg a „korábbi eseményekre történő emlékezés" jelentését. A szövegekben sokkal inkább a jelenre vonatkozik a „figyelés", vagy „tudatosság" értelmében. A legtöbb helyen egy olyan odafigyelő attitűdöt jelent, amelyet magyarul az „éberség" szóval fordíthatunk. A patthána jelentése „oda helyezés", „ott tartás". A teljes szót „az Éberség ott-tartása" kifejezéssel lehet visszaadni.

Ezt a módszert Buddha a „Beszéd az Éberség Alapzatairól" tartott tanításában adta át a gyakorlóknak, és még ma is a tudat fejlesztésének legegyszerűbb, legközvetlenebb, mégis leghatékonyabb eszközéül szolgál. A beszéd kezdetén, ahol megfogalmazódik annak magas célja, hangzik el a kijelentés, mely szerint e módszer „a nyomorúság és a bánat legyőzésére, a fájdalom és a szomorúság megsemmisítésére" irányul.

A Satipatthána célja tehát nem kevesebb, mint a Szenvedéstől való végső megszabadulás, a Nibbána (szanszkrit: Nirvána) - ami egyben Buddha tanításának legmagasabb célkitűzése is. Az idevezető egyenes út, amit ez a módszer nyújt, valamint az előrehaladás rajta, azonban kitartó gyakorlást igényel. Ezt a gyakorlást az Éberség tárgyaival kapcsolatban kell folytatni. Ugyanakkor már a praxis kezdetén megmutatkoznak az erőfeszítés gyümölcsei. A Tökéletes Éberség módszerének hatékonysága már az út legkezdetibb szakaszaiban is megtapasztalható. A gyakorlati eredmények egyre nyugodtabbá, boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá tesznek minket.

A tudatról szóló tanítás - Buddha üzeneteinek szíve

A buddhista tanításban a tudat jelenti a kiindulópontot, a gyújtópontot, és a tetőpontot is. Tehát amiből kiindulunk, az a tudat, ahol gyakorlásunkat folytatjuk, az a tudat, ahová pedig megérkezünk, az is a tudat, a megvilágosodott szent beérkezett tudata értelmében. A Dhammapada (A Tan Ösvénye) a buddhista szentírás egyik legősibb, és legismertebb könyve a következő szavakkal indul: „A tudat előzi meg a jelenségeket, a tudat határozza meg őket, a tudat teremti meg őket..."

Buddha alábbi szavaiban is ez fogalmazódik meg: „Bármely rossz, rosszal kapcsolatos, vagy rosszhoz tartozó dologról legyen szó - mindez a tudatból fakad. Bármely jó, jóval kapcsolatos, vagy jóhoz tartozó dologról van szó - mindez a tudatból fakad."

Egy mahájána szöveg (Ratnamégha Sútra) így ír ugyanerről: „Ha valaki megérti a tudatot, mindent megértett."

A Buddha üzenete - a tudatról szóló tanítás - három dolgot tanít a számunkra:

1. A tudat megismerését - megismerését annak, ami a legközelebb van hozzánk, mégis oly ismeretlen.

2. A tudat alakítását - az alakítását annak, ami oly makacs és engedetlen, és mégis hajlékonnyá tehető.

3. A tudat felszabadítását - a felszabadítását annak, ami mindenütt béklyóktól szenved, és mégis elérheti a szabadságot itt és most.

A Helyes Éberség - Buddha tudatról szóló tanításainak szíve

Buddha tudatról szóló tanításainak összes mondanivalója belesűríthető a „Légy éber" intésbe. Ez hatja át teljesen az „Éberség Alapzatairól" szóló nagy prédikációját, amelyben átadta a Satipatthána meditációs módszerét.

Mi az Éberség?

Az Éberség egyáltalán nem valamiféle misztikus állapot, nagyon is egyszerű, mindennapi, jól ismert dolog. Nevezhetjük figyelemnek, amely az egyik legalapvetőbb tudatműködésünk, és e nélkül nem volnánk képesek érzékelni semmilyen tárgyat, jelenséget. Ha egy érzékszervi tárgy megfelelően erős ingert fejt ki, figyelmünkkel felé fordulunk, és ezt hívjuk „észrevevésnek". Az észlelési folyamatnak ez a legelső szakasza, az adott tárgynak még csak általános, elnagyolt képét eredményezi.

Ha a tárgy iránt további érdeklődés mutatkozik, vagy elég erős az érzékekre gyakorolt hatása, akkor nagyobb figyelem irányul a részletekre is. De ebben a szakaszban már nem csak a tárgy külső jellegzetességeit vesszük szemügyre, hanem annak a velünk való viszonyát is. Ez teszi lehetővé, hogy a jelenlegi észlelést összehasonlítsuk a múltból felidézett hasonló észlelésekkel. Ez voltaképpen a tapasztalatok összehangolása. Ez a szint, amelyet a lélektan „asszociatív gondolkodásnak" nevez, nagyon fontos. Ebből bontakozik ki a tapasztalatok általánosítása, vagyis az elvont gondolkodás. Ez nagyon tág tartományt foglal magába, kezdve a hétköznapi tények figyelésétől, a figyelmes munkavégzésen, vagy a tudományok tanulmányozásán át, a művészet, vagy filozófia gyakorlásáig.

Az átlagos ember szinte egész nappali életét ezen az éberségi szinten éli le. Ezen a szinten az észlelés ugyan átfogóbb, részletezőbb, de itt rakódnak rá a hibás társítások, az érzelmi és intellektuális előítéletek is, itt vezet félre minket a vágyteljesítő gondolkodás, ezen keresztül jelennek meg a torzító módon hibás szemléletből fakadó téveszmék, amelyek mindegyike felelős a szenvedésért.

A következő lépcsőfok a „Tökéletes Éberség". Azért nevezik „tökéletesnek", mert tisztán tartja a tudatot minden torzító, a megismerést gátló hatástól, a Tökéletes Megértés alapja és összetevője, és a szenvedés kioltását szolgálja. Ez a szint azonban már nem nevezhető hétköznapinak, a képzetlen tudat számára. A nem gyakorló ember ennek a határát is csak néha-néha érinti meg. Ám, ha rendszeresen iskolázzuk tudatunkat a Satipatthána módszerével, a Tökéletes Éberség állapota otthonossá válik számunkra, és sok bonyodalomtól, csalódástól, nehézségtől óv meg minket.

Puszta figyelem

A Tökéletes Éberség gyakorlatának legfontosabb jellege a „puszta figyelem". Puszta figyelemről akkor beszélhetünk, amikor tisztán és összeszedetten tudatában vagyunk mindannak, ami bennünk és velünk történik, az észlelés minden egymást követő pillanatában, ám figyelmünk csupán az észlelés puszta tényeire irányul. Azért nevezik „puszta" figyelemnek, mert figyelmünket kizárólag az érzékszerveken keresztül tapasztalt tények regisztrálására korlátozzuk, és nem megyünk bele további asszociációkba. Nem reagálunk a jelenségekre „önmagunkra vonatkoztatással", tehát nem kezdünk „tetszik", „nem tetszik" - féle ítélkezésbe, de egyéb módon sem minősítjük őket, és nem gondolkodunk róluk. Ha a meditációnk során mégis belső gondolatok merülnének fel, akkor ezeket tesszük a puszta figyelem tárgyává. Anélkül, hogy elhessegetnénk őket, vagy erőszakkal megpróbálnánk elnyomni felbukkanásukat, csak éberen megfigyeljük, és elengedjük őket. Nem bocsátkozunk beléjük, hanem egyszerűen röviden tudatosítva, hagyjuk lecsengeni, eltűnni mindet.

A Tökéletes Éberség gyakorlata

Tárgyai tekintetében négyrétű, irányulhat (1) a testre, (2) az érzetekre, érzésekre, (3) a tudatállapotra, és (4) a tudattartalmakra, azaz a tudat tárgyaira.

(az első lépések)

Elsőként a testre irányuló figyelmet a legkönnyebb gyakorolni, ezért kezdjük ezzel. A hétköznapi élet sok pillanatában bátran megtehetjük, hogy figyelmünket a testtartásunkra irányítjuk, és mintegy regisztráljuk, hogyan állunk éppen, hogyan ülünk... stb. Ha pl. ülünk, megfigyelhetjük az ezzel kapcsolatos érzeteket is, ahogy a szék nyomja a fenekünket, a combunkat, vagy a támlája a hátunkat. Ezekkel a rövid gyakorlatokkal rászoktatjuk magunkat, hogy figyelmünket erre, vagy arra tereljük.

Fordítsunk időt minden nap arra, hogy otthon, vagy magányos helyen, ahol senki, vagy semmi nem zavar meg minket, a Tökéletes Éberséget gyakoroljuk. Eleinte legalább húsz percre hagyjunk abba minden egyéb tevékenységet, még zenét se hallgassunk, hanem üljünk le meditálni. A szó tudományos értelmében ez ugyan nem „meditációs", hanem „szemlélődéses" gyakorlat, de ez most ne zavarjon minket. A széken ülést nem tanácsolják a mesterek, mert nem stabil, nagy a kényszer az ülőhelyzet változtatgatására, a billegésre, vagy a csúszkálásra, ehelyett a földön, vagy a földre lerakott párnán ülést, keresztbetett lábakkal javasolják. Több ilyen „keresztbetett lábú" ülésmód létezik, kezdve a töröküléssel, a térdben behajlított, és egymás elé lerakott lábakkal való ülésmódon át egészen a fél lótusz, vagy a teljes lótuszülésig. Felvehetünk térdelő pozíciót is, amikor a sarkainkon ülünk, de tegyünk magunk alá egy nagyobb párnát, hogy ne nyomjon túlságosan a padló. A lényeg, hogy legyen annyira kényelmes és stabil ez az ülőhelyzet, hogy ne zavarjon minket, ne kelljen állandóan mozgolódnunk.

Leülvén, hajtsuk meg fejünket a Cél, a Megvilágosodás eszménye előtt, érezzük át, hogy gyakorlatunkkal elindulunk az oda elvezető úton. Töltsön el bennünket az a bizonyosság, hogy oda el is lehet jutni, hiszen a Buddha és nagyon sok követője már beteljesítette ezt a Célt.

Üljünk egyenes háttal, csukott, vagy félig nyitott szemmel (ne fókuszáljunk konkrétan semmire), fejünket döntsük egy kicsit előre. Kezeinket tegyük az ölünkbe, oly módon, hogy a bal kézfejünket felfele néző tenyérrel az ölünkben nyugtatjuk, és ennek öblébe fektetjük jobb kézfejünket, szintén fölfelé néző tenyérrel. A két hüvelykujjunk finoman összeér.

Lélegezzünk az orrunkon keresztül. Fordítsuk figyelmünket a légzésünkre. Figyeljük meg a be és kiáramló levegő által okozott érzést a két orrlukunkon, azon a ponton, ahol a levegő nekiütközik az „orrkarikáknak". Tartsuk figyelmünket ezen az érzésen, és tudatosítsunk magunkban minden egyes lélegzetvételt. Be és ki... be és ki. Ne avatkozzunk a légzés természetes folyamatába, ne erőltessük semmilyen módon, ne tartsuk vissza, ne fújtassunk, hanem csak egyszerűen figyeljük éberen. Ha hosszan lélegzünk, tudatosítsuk: „hosszan lélegzem", ha röviden lélegzünk, tudatosítsuk: „röviden lélegzem". De ne akarjuk hosszítani, vagy rövidíteni lélegzeteinket, hanem csak tartsuk ott a figyelmünket az orrlyukainkon tapasztalt érzeten. Ne kövessük magunkban a levegő útját, hanem maradjunk az orrunknál. Ezt oly módon magyarázzák az iratok, hogy hasonlatosan a fa fűrészeléséhez, figyelmünket ott is a fűrész és a fa találkozására irányítjuk, de azért eközben tudatában vagyunk az egész fűrész mozgásának is.

Ha bármilyen hang, vagy mozgás jelenik meg tapasztalásunk terében, vegyük észre, tudatosítsuk, de ne foglalkozzunk vele tovább, hanem amilyen hamar csak lehet, térjünk vissza a lélegzés figyeléséhez. Ha képek jönnek be, vagy gondolatok, vegyük észre őket, de ne foglalkozzunk velük. Rövid regisztráció után térjünk vissza ismét a lélegzetvételek figyeléséhez.

A gyakorlatot tiszteletadással fejezzük be, amelynek során újra meghajtjuk fejünket a Megvilágosodott, a Megvilágosodás, valamint az Úton járók előtt.

A meditálónak rendszeres szorgalmas gyakorlással először képessé kell tennie magát arra, hogy a légzés áramlását, fenntartott figyelemmel kövesse, anélkül, hogy figyelme kihagyna, vagy (eleinte) észrevétlenül kihagyna. Amikor már képes arra, hogy húsz percig viszonylag könnyedén fenntartsa a koncentrációt, számos apró részletet fog felfedezni a légzése folyamatában, valamint egyéb tapasztalatokhoz is eljut, amit neki magának kell megszereznie.

(folyt. köv.)

Sok sikert kíván a gyakorláshoz, szeretettel:

Laár András

Válasz a kommentekre

írta: Laár András, 2009. okt. 20. 14:30 - címkék: Buddha, buddhizmus, Isten, tudat és kategóriák: gondolom - 117 komment

Kedves Blog-barátaim!

Elnézéseteket kérem, hogy ilyen hosszú ideig nem reagáltam közvetlenül kommentjeitekre, de igen húzós időszakom volt. Az elmúlt másfél hétben a L'art pour l'art Társulat és a KFT zenekar is fellépegetett, plusz most készül gőzerővel egy zenei anyag, ami spirituális dalokból, mantrákból és hindu bhajanokból áll, és még az idén meg kéne jelennie. Olvastam hozzászólásaitokat, és azon gondolkodtam, hogyan lehetne egy kicsit helyre tenni ezt a „van Isten", „nincs Isten", „csak Tudat van", „még Tudat sincs" polémiát. Arra jutottam, hogy először elmondom itt pár sorban, hogy én hogyan látom ezt a kérdést, azután pedig folytatom a buddhizmus-témát, mégpedig a gyakorlatokba való bevezetéssel.

Nézetem szerint az a szó, hogy „Isten", nem bír egy eleve meghatározott, pontosan körülhatárolható jelentéssel. Minden istenhívő vallás felruházza ezt a szót egy sajátosan az adott vallásra jellemző tartalommal, bizonyos vallások konkrét formát is tulajdonítanak Neki, más bizonyos vallások pedig kifejezetten tiltják ábrázolását. Némely vallás istenekről, isteni hierarchiáról beszél, mások szigorúan ragaszkodnak az „Egy Isten van" elvhez. Olyan vallás is van - a taoizmus - amely egy mindent átható világelvből egy személytelenség és személyesség fölött álló Törvényből, Eredetből vezeti le a Létezést, tudva azt, hogy ez minden személyesség és személytelenség alapja. És végül a buddhizmus ugye ezt a kérdést kikerüli, mégpedig szándékosan.

Ezekkel a nézetekkel megismerkedve, én magam arra a meggyőződésre jutottam, hogy helyesebb a különbségeken való lovaglásnál az, ha megpróbálom megérteni, és megérinteni a Közös Pontot. Nem zavar engem az, hogy valaki pl. egy szent embert ábrázoló képet nézve érzi meg azt az isteni erőt, amely annak idején azt a szent embert betöltötte, az sem zavar, hogy a buddhista értelemben vett megvilágosodás elérése érdekében, befelé fordulva csak önmagán dolgozik valaki, de az sem zavar, ha egy buddhista a Buddha szobra előtt leborulva próbálja elérni a felszabadulást. (Pedig annak idején maga a Buddha tanácsolta híveinek, hogy ne használjanak oltárt és szertartásokat, és egyéb misztikus kellékeket.) Nem zavar, hogy egy iszlám mecsetben nincs oltár, nincs isten-kép, nem zavar, hogy a görögkeleti vallás hívei imádatban részesítik a szentek képeit, megértve azt, hogy a kép mintegy „ablak" Istennek egy sajátos aspektusa felé.

Úgy látom, hogy a Világ szellemi eredetű. Nem csak úgy véletlenül lett, hanem szándék hozta létre. Ez a szándék most is működik. Magamban mindenképpen érzem ezt a szándékot, de mindenben és mindenkiben is úgy tapasztalom, működik ez a létezni akarás. Kié ez az akarat? Istené? Akkor Isten bennem is és mindenben működik. Hol van ez az Isten? Mindenhol? Akkor nincs is különbség Isten és Nem Isten között. Kié ez az akarat? A tudatomé? Akkor a tudatom bennem is és minden másban is működik. Hol van ez a Tudat? Mindenhol? Akkor nincs különbség Tudat és Nem Tudat között.

A Lényeg, sokak tapasztalata szerint, túl van a fogalmi megértésen. A fogalmak csak jelzések, a Lényeg körülírására valók, nem azonosak a Lényeggel magával. Az Eredet közös, a Lényeg is közös, a Világ is közös, a Létezés is közös. Ha közel jutunk a Lényeghez, bármely úton tesszük is, ugyanahhoz a Lényeghez jutunk közel.

És innentől kezdve a saját tapasztalatok megszerzésére érdemes törekedni. Pusztán gondolati úton nem lehet eljutni a Lényeghez. Tudatunk, ha téveszmék és megszokások hálójában vergődik, nem képes felfogni a Valóságot a maga saját valójában. A „mindent magunkra vonatkoztatás" szemüvegén keresztül nézve, felruházzuk a dolgokat olyan minőségekkel, amelyek nem tartoznak hozzájuk. A „biztonság" elérése érdekében szívesen látjuk a jelenségeket tőlünk független létezőknek. A saját személyiségünk túlértékelése, vagy alulértékelése miatt hiszünk énünk objektív és változtathatatlan voltában. Ezek olyan hitek, amelyek szétoszlanak a tudat iskolázása során. Tudatunkat rá kell vezetnünk arra, hogy a létezést, és jelenségeit olyannak lássa, amilyenek azok valójában. Ehhez pedig nem a „hit" vezet el, hanem a tapasztalás. A tapasztalatok persze újra hitet adnak, de ezt a hitet már nem hitnek, hanem meggyőződésnek hívjuk. És itt újra elkezdhetnénk lovagolni a „fogalmak jelentésének finom megkülönböztetése" paripáján, de ne tegyük. A következő cikkben a Tiszta Éberség buddhista gyakorlatáról fogok írni, amely a kezdetektől kezdve minden buddhista szellemi gyakorlat alapja. Ez a gyakorlás már önmagában is elvezethet a legmagasabb eredményhez, de a különböző iskolák speciális gyakorlatai is mind erre, mint bombabiztos alapra épülnek rá. Aki ezt a gyakorlatot végzi, saját maga fogja megtapasztalni mindazokat az igazságokat, amelyeket Buddha kinyilatkoztatott.

Szeretettel:

Laár András

A buddhizmus - ahogy én látom (3. rész)

írta: Laár András, 2009. okt. 4. 3:13 - címkék: Buddha, buddhizmus, filozófia, tudat és kategóriák: gondolom - 77 komment

Minden ürességtermészetű

Kialakult tehát a buddhizmus későbbi változatában egy olyan szemlélet, amely szerint valójában minden ürességtermészetű. Nincs olyan jelenség, amely önmagában létező lenne. Minden csak egymás viszonylatában valami, és ez azt jelenti, hogy az Abszolút Igazság a létezéssel kapcsolatban az, hogy minden jelenség - beleértve az embert, mint szemlélőt, és az egész világot, mint a szemlélet tárgyát - üresség-mentességtermészetű. Semminek sincs önmagában rejlő léte, se az énnek, se a külső dolgoknak, semminek. Ugyanakkor bizonyos szempontból mégis a tapasztalás folyamata során valóságosnak tűnnek, tehát kétfelé kell választani a dolgot. Ez a kétfelé választás a Két Nemes Igazság formájában jelent meg. Buddha eredeti kinyilatkoztatásaihoz képest, amelyek a Négy Nemes Igazságot helyezték alapul, azokat nem vitatva és nem mondva, hogy azok nem helyesek, a Két Nemes Igazságra helyeződött a hangsúly.

Ez a törvény az Abszolút Igazság és a Világban megjelenő igazságok kettősségét mondja ki. Van az abszolút igazság, a paramártha szatja, és van ennek számtalan részigazságban tükröződő világba vetülése a lókaszamvritti szatja. Ez utóbbi az összes igazságot jelenti, amely szempontoktól függő módon bontakozik ki egy szemlélő tudat számára. Ezek párhuzamosan léteznek, s az a legjobb, ha az ember a kettő közötti középúton van. Tehát a lókaszamvritti satja és a paramártha szatja kettősségében látja a mádhjamika buddhizmus, a középút buddhizmusa azt az alapot, amelyre támaszkodni lehet. Elfogadja ez a felfogás, hogy a világban minden egyes szempontból születik egy igazság. S ezek mind relatív igazságok. Ahonnan néz az ember, onnan valamit igaznak lát.

Ám ez több is annál, minthogy csak igaznak látja, vonatkozik is őrá az az igazság. Pont azért, mert az egész képzeletrendszert, ezt az egész világképet, amelyet ő magának kialakít, azt ő magáévá teszi, abban él, logikus, hogy annak a törvényei érvényesülnek életében. Gyakorlatilag a szenvedés vagy nem szenvedés kérdésében aszerint jár el, amilyen az ő világképe, ezért ez egy érvényes igazság. Minden egyes szempontból érvényes igazság születik. Igen ám, de ezek az igazságok mind alá vannak vetve a még magasabb törvénynek, nevezetesen annak, hogy egyébként minden üresség-mentességtermészetű. Tehát a végső igazság az, hogy semminek sincs semmiféle belső objektív lényegisége. Nincsen a dolgoknak önmagaságuk. Nem lehet tudni egy bizonyos jelenségről, hogy az „valójában" micsoda.

Ebből a képből nagyon sok minden születik. A mádhjamika azt mondja, hogy egy igazi buddhista akkor teszi jól, ha középen van állandóan, azon a halvány, nagyon-nagyon vékony kis határvonalon, amely pont a két igazság összeérése. Az ember - szemlélve a világ jelenségeit - mindig tudja, hogy viszonylagos igazságokról van szó, és mégis e viszonylagos igazságokat elfogadja. Tehát kettős a mozdulat. A mádhjamika követője a viszonylagos, tehát a világban megjelenő igazságok értelmében az erényekre törekszik, próbálkozik folyamatosan az erény útján járni és gyűjteni magába az erényeket. A karma törvényt figyelembe véve folyamatosan olyan cselekedeteket törekszik végrehajtani, amelyek a szenvedést csökkentik. Ugyanakkor pedig, az abszolút igazság értelmében, olyan belső lelki, szellemi mozdulatokat tesz, amelynek révén újra és újra tudatosítja magában az abszolút értelemben vett ürességet vagy mentességet.

Ez igazából a mahájána buddhizmus körébe tartozik. Van az ősi, a hínajána buddhizmus, ami szó szerint azt jelenti, hogy: kis szekér. A mahájána azt jelenti: nagy szekér. Buddha eredetileg szerzetesi tant nyilatkoztatott ki. Aki buddhista akart lenni, az úgy vált buddhistává, hogy belépett a szerzetbe, ahol nagyon szigorú szerzetesi szabályok voltak érvényben. Nemcsak pusztán a pancsa szilát, az 5 erkölcsi szabályt kellett elfogadnia. Buddha ugyanis kolduló rendet hozott létre. Aki be akart lépni a rendbe, az az összes világi vagyonát el kellett, hogy hagyja, és csak a megvilágosodásra helyezhette a hangsúlyt. Nem volt félutas megoldás, hogy valaki világi ember és mégis buddhista. A buddhista egyet jelentett azzal, hogy valaki szerzetes. És ezért hívták hínajána-nak, kis szekérnek, mert ezen a szekéren csak kevesen tudnak elférni, csak azok, akik teljesen elszánták magukat, hogy lemondanak a világi dolgokról és teljesen a Tannak szentelik magukat.

Párhuzamosan ezzel, később megjelent a mahájána megközelítés, amely megnyitotta a buddhizmust a világi emberek előtt is, a világban kötelességgel rendelkező kereskedők vagy családosak előtt például, akik nem hagyhatták ott a foglalkozásukat ilyen vagy olyan okok miatt, de akik Buddha tanát mégis igaznak tartották. Mégpedig a mahájána, vagyis a nagy szekér keretein belül: erre már sokan felférnek. Nem csak a szerzetesek, hanem a világiak is. Így logikus következmény, hogy van a világi igazságok köre, ahol azoknak megfelelően lehet működni, és van az abszolút igazság, és e kettőségében, illetve a kettő közötti egyensúlyban lehet élni végig egy buddhista életet. Az abszolút igazság értelmében az ember egyre mélyebben és mélyebben igyekszik belátni a dolgok mindent átfogó ürességtermészetét, és ugyanakkor a hétköznapi életben egyre inkább az erények útján jár.

Ágak

Tulajdonképpen rengeteg más út ágazott ki ebből, ugyanis Buddha felfogása kapcsolódni tudott egy csomó más, már meglévő világnézettel. A buddhizmus egyik legnagyobb érdekessége, hogy ahogy eljutott különböző területekre, különböző kulturális környezetekbe, ott, az éppen aktuális helyi vallással össze tudott kapcsolódni, úgy, hogy a helyi vallás elemeit magába olvasztva, sajátos új formákat alakított ki. Kínába eljutván például kialakította a csan buddhizmust, amely az ősi taoista felfogást ötvözte magába. Ez a csan került át Kínából később Japánba, és ott a sintóval összeházasodva kialakult a zen.

Tehát a csan és a zen voltaképpen majdnem ugyanaz. Amikor a buddhizmus eljutott például Tibetbe, az ottani sámánisztikus, mágikus bön vallással összeházasodva kialakította a különleges vadzsrajána buddhizmust, a sajátos mágikus buddhizmust, ami megint egy egészen külön ág. Végül is a jógával visszaházasodva alakult ki a buddhizmuson belül a jógacsárja, más néven a vidzsnyána váda, amely a tudat tan, a buddhizmus tudat tana, amely konkrétan azt mondja ki, hogy ez az egész, amit mi tapasztalunk létezésnek, voltaképpen egy tudati létezés. Semmi nincsen a tudaton kívül a létezésben, mindent a tudatunkon keresztül érintünk meg, és minden, amit megérintünk, az a tudatunkon belül lesz megérintve, semmire nem tudunk gondolni vagy tapasztalni, vagy érezni az egész világegyetemben, amit ne a tudatunkon belül tapasztalnánk.

Tehát a tudat az, ami tartalmazza az egész létezés mindenféle képét, a létezésről alkotott összes felfogást, sőt mi csak a tudatunkon keresztül tapasztalunk, következésképpen nyugodtan felfoghatjuk úgy, hogy az egész létezés tudati természetű létezés. A szenvedés, vagy a szenvedés hiánya, bármi a tudat függvénye. És mi semmi más módon nem érintkezhetünk a dolgokkal, csupán a tudatunkon keresztül. Tehát nincs is módunk arra, hogy a tudatunkból kilépve bármit tapasztaljunk, mert a tapasztalás is a tudaton belül történik. Az egyetlen megoldás a problémákra a saját tudatunkon belüli munkálkodás. Az ember, nem tud egy pillanatra sem a saját tudatából kilépni. A világ összes jelensége a tudatában tükröződik. Az összes nehézség is, ami úgymond a világban van, az nem a világban, hanem a tudatban van, tehát a praxis helyszíne is a tudat. És a praxis tárgya is a tudat, de még a praxis eszköze is a tudat. Ez a Tudat tan.

Laár András

A buddhizmus - ahogy én látom (2. rész)

írta: Laár András, 2009. szept. 28. 13:55 - címkék: Buddha, buddhizmus, filozófia és kategóriák: gondolom - 37 komment

Kedves Blog-barátaim!

Miközben kommentek sokasága jön-megy, keresztül kasulva a Világegyetem egy virtuálisan létező szeletkéjét, én komótosan, lépésről lépésre folytatom a buddhizmussal kapcsolatos élményeim feltárását. Most még csak az alaptanítások fejtegetésénél tartok, úgyhogy még egy ideig kitart a téma. Bár sok éve tanulmányozom a buddhizmust és gyakorlom is, egyik tantrikus irányzatán keresztül, az Átama Rend-ben, biztos vagyok benne, hogy még számos más érvényes megközelítés is létezik, számos különböző iskola, mester és törekvő tanítvány értelmezi és gyakorolja a buddhizmus különféle irányzatait, tehát nem gondolom a magam meglátásait „egyedül üdvözítőnek". Rám viszont e felismerések jól hatnak. Én a saját belátásaim nyomvonalán haladok, bennem úgy csapódott le a buddhizmus - elméletben és gyakorlatban is - ahogy azt itt megosztom Veletek. Remélem, van közöttetek olyasvalaki, aki megy vele valamire.

Tudat teremtette dolgok között élünk

Az alaptanítás mellé való az ürességről szóló tanítás, amely kimondja, hogy a dolgok önmagukban nem valóságosak. A minket körülvevő világ nem objektív valami, a jelenségek benne nem objektíven, hanem szubjektíven létező dolgok. Valójában nem megfogható, hogy mi micsoda.

Például mit jelent az, hogy erdő? Ez is csak tudati dolog. Fák csoportját jelenti az erdő, de mégiscsak egyetlen egységnek tűnik, úgy tűnik, minthogyha lenne külön olyan dolog, hogy: erdő.

Hány fa kell ahhoz, hogy már erdőnek nevezhessük? És meddig még csak liget? Ám, ha az erdő fákból áll, akkor a fű, ami az erdőben van, az már nem erdő? Dehogynem. De akkor most a fű erdő? Nem. Az erdőben lévő fű mégis az erdő? Ezek mind átjárható fogalmak. Nem objektívek.

Buddha a kocsi hasonlatával azt mondta, hogy nézd meg, hogy a kocsi az micsoda. Egy önmagában lévő valami a kocsi? Hát nem. Nem egy objektív valami az, hogy kocsi, mert a kocsi részekből áll. Bármelyik részét elveszem belőle, attól még az kocsi. Elveszem a kereket, attól még kocsi, csak nincs neki kereke. Elveszem a tengelyt, az is kocsi még, csak már nincs tengelye. Ha leveszem róla a saroglyát, akkor is még kocsi, és a végén ott marad a semmi, amire rámondom, hogy kocsi. Külön egyikre sem mondhatom azt, hogy az a kocsi. Előszedem a tengelyt, mi ez, hát egy tengely. Előszedem a kereket, kerék, az nem kocsi. Hol keletkezik a kocsi? Melyik pillanatban jön létre?

Bemegyek egy bútorgyárba, ahol fadarabokat csiszolgatnak laposra. Az még nem szekrény. Fog az ember két fadarabot és összerakja. Az se szekrény. Fog egy harmadik darabot, hozzárakja, az sem szekrény. Már úgy néz ki, mint egy doboz, de hát az még csak „doboz". Egy „lapot" raknak rá, ami ide-oda billegni is képes, és utólag azt mondják rá „ajtó". Közben nincsen a folyamatban egy olyan pont, ahol a szekrény keletkezik. Ha viszont a végén megnézed, arra már azt mondod, hogy szekrény. Ha elveszel belőle egy darabot, még mindig azt mondod, hogy szekrény, csak nincs oldala. Elveszed az ajtaját, szekrény, de nincs ajtaja. A szekrénynek tehát ezek szerint nincs „benne rejlő léte".

Tudat teremtette fogalmak között élünk, nem önmagában lévő valóságok között. Nézzünk például egy embert. Elkezd embrióból ember lenni. Amikor megszületik, az voltaképpen már egy ember. Persze látjuk, hogy még nem a beteljesedett állapotában van, nem kifejlett ember, emberkezdemény még csak, újszülött, ám innentől elkezd nőni. Kétéves lesz, három, négy, öt. Mikor ember? Amikor 14 vagy 15 éves? Akkor már azért ember, de még mindig nem teljesen kész, hiszen folyton változik. Egyszer csak eljut a 30 éves koráig. Csakhogy még onnan is változik, eljut 40 éves koráig, 50, 60 éves lesz. Hol vágjuk el? Mikor mondjuk, hogy ő az, aki? Amikor 60 éves, akkor is még az, aki, 70 éves lesz, majd 80 éves, és akkor egyszer csak meghal. Hol van az a pont, amikor azt mondom, hogy ez már az? Nincs ilyen pont, ez egy folyamat. És minden dologgal így van.

Mindig éppen a jelenben vagyunk, de a jelen éppen múlik el. A múlt már nincs, a jövő még nincs. Egyedül a jelen van, de hopp, már elmúlt. Ilyen a létezés természete. A jelenségeknek nincs „benne rejlő létük". Ezt a sajátosságot nevezi a Buddha súnjatának, azaz magyarul ürességnek. A súnjatá szanszkrit szó, ami a szó legszorosabb értelmében „nullaság"- ot jelent. Fordíthatnánk magyarra „mentesség"-nek is, mert az üresség valami hiányt jelez, és könnyen összetéveszthető a „semmi"-vel, miközben a jelenségekre nem mondható rá az sem, hogy nem léteznek. Léteznek, csak a létezésük természete nem objektív.

Az üresség vagy mentesség fogalmából kiindulva nem az a konklúzió a leglényegesebb, hogy a dolgok sohase önmaguk. Buddha a legeslegnagyobb erővel az ego-nak, azaz az „én"-nek ürességét prédikálta. Tanításának első legfontosabb lényege az volt, hogy a szenvedéstől mentse meg az emberiséget. Felismerte, hogy helytelen felfogás egoitásunknak, a saját „önmagunkságának" a túlértékelése, mert az ehhez való helytelen ragaszkodás okozza igazából az ember szenvedését. Az olyan tévképzetek, minthogy „én az vagyok, aki". Vagy, hogy én vagyok a „legjobb". Ezek olyan dolgok, amelyek nem valóságosak. Ezek üresek. Igazából az ember énsége ürességmentesség-természetű dolog. Azzal példálódzik, hogy az ember lénye részekből összeálló folyamat, nincs benne semmi, amihez ragaszkodni lehetne. Nincsen olyan állapota az embernek, amelyhez ragaszkodni lehetne, mert maguk az állapotok máris múlnak el, és nincsen az emberhez tartozóan semmi, ami konkrétan és tényleg az ő „önmagaságát" jelentené.

Még a testi sejtek is kicserélődnek hét évenként. Buddha szerint, ha az ember „alkotórészeit" vizsgáljuk, még ez a múlandó a test a leginkább állandó az emberből. Mert egyébként mire is mondja az ember általában, hogy „én"? Én az vagyok, aki így gondolkodik, így érez, így akar. A gondolkodás, érzés, akarat azonban pillanatok alatt változik, az akaratunkat állandóan megváltoztatjuk, mégis mindig, amikor akarunk valamit, akkor „én akarom". Ha érzek valamit, akkor „én érzem". Közben az a valaki, aki érzi, megváltozik, amit érez, az is megváltozik, meg amit akar, az is megváltozik, mégis úgy ragaszkodik hozzá, mintha valami valóságos lenne. E kép helytelen. A szenvedésnek ez az oka. Helytelen azonosságtudatot alakítunk ki a saját vélt énünkkel.

Ugyanígy az ember a tulajdonára is ráteríti az énjét. Van valakinek egy drága Mercedes autója, lenn áll az ablaka előtt, és ha egy vásott utcagyerek odamegy és megkapirgálja egy kulccsal a dukkózását, akkor az a valaki, aki úgy érzi, hogy „enyém az a Mercedes", fájdalmat érez. Szenved attól, ténylegesen szenved, miközben a gyerek meg kajánul röhög rajta. Ez csak azért lehetséges, mert ez a valaki helytelenül önmaga szerves részének gondolja az autóját is. És milyen érdekes az ellenpélda: ha másvalaki autóját karcolják, az akkor már nem fáj őneki. Az csak annak fáj, aki a magáénak gondolja azt az autót. Felőlem a más autóját bárki kapirgálhatja. Magyarul: az autó kapirgálása - csak úgy önmagában - nem ok a szenvedésre. Ennyire egyszerű. A dolgok megszerzése és elvesztése valójában nem oka a szenvedésnek, csakis a helytelen azonosítás miatt az.

Buddha az énnel kapcsolatos helytelen azonosságtudatot támadta leginkább. Ne értékeljük túl az énünket! Ne legyen bennünk olyan kép, hogy én jobb vagyok, vagy rosszabb vagyok. Az egész őrült nyugati civilizáció közben arra épül, hogy egymást le kell hagynunk, akár például úgy is, hogy az úton megmutatjuk, ki megy gyorsabban az autójával. Akinek 45 milliós autója van, az biztosan nem tűri el, hogy előtte egy olcsó autó menjen, azt mindenképpen le kell előznie, mert ő annyira gazdag, hogy az ő énjének elől kell menni. Ez hülyeség. (Nincs is olyan, hogy az úton elöl menve, mert mindig van az ember előtt, valahol másvalaki is.)

Tehát az „én" viszonylagossága és üresség-mentességtartalma szintén alaptanítás.

Laár András

(Miért gondolom, hogy ez a videó épp ideillik? :) - Vömi - bloggazda)

A buddhizmus - ahogy én látom

írta: Laár András, 2009. szept. 24. 14:22 - címkék: buddhizmus, filozófia, könyv, vegetárius és kategóriák: gondolom - 67 komment

Kedves Blog-barátaim!

Még az idén megjelenik egy könyv, amit apámmal és nagyapámmal írtunk, együtt hárman. A címe: "Nem múlok el soha". Ez apám egyik versének a címe is. Valójában három különálló könyvből áll össze a könyv, mindhárman 1-1 részt írtunk. Nagyapám, aki már rég eltávozott, ránk hagyta kéziratát, így az ő írása posztumusz kiadásnak számít. Most e könyvből idézek, a magam részéből, ahol arról mesélek, hogyan és miért érintett meg annak idején (1985-ben) a buddhizmus.

A buddhizmus nem Istennel, hanem a dolgokkal foglalkozott, azzal, hogy miként vannak a dolgok, és azzal, hogy az embernek milyen legyen a viszonya a dolgokhoz. Türelmes és bölcs felfogás volt ez. Rögtön a buddhizmus hívévé szegődtem, s magamban azt mondtam, hogy mindig e felfogást kerestem.

Először is megtudtam, hogy amikor belép valaki buddhistának, mi az a néhány fogadalom, amit meg kell tennie. A keresztényeknek 10 parancsolatuk van, a buddhistáknak 5. És ez az 5 számomra nagyon világosan érthető volt.

Az első parancsolat a nem ártás. Ez gyönyörű: fogadom, hogy nem ölöm meg a lényeket és nem ártok, nem okozok a lényeknek szenvedést, tudva azt, hogy minden lény szenved, szenvedő lényekből áll a világ. Minden egyes lény, a növény, állat, ember mindenki képes a szenvedésre, sőt új és új dolgok új és új módon szenvedést okoznak a lényeknek. Minden lénynek az a baja, hogy szenved. Tehát az első fogadalom: igyekszem a legszélsőségesebb módon kerülni, hogy másoknak szenvedést okozzak. Nagyon-nagyon jó parancsolat elsőnek, legelső erkölcsi szabálynak.

A második: ígérem, hogy igazat mondok, nem hazudok. Ez megint logikus, hiszen a valóságra vagyunk kíváncsiak, magával a valóságos létezéssel akarunk kapcsolatba kerülni, és hogyha hazudunk, akkor hamis képet festünk a valóságról. Ha hazudunk, más embereket akadályozunk abban, hogy ők a valóságban éljenek. A hazugság azért nem helyes - filozófiailag sem helyes -, mert lecsökkentem a másik lénynek az esélyét arra, hogy a valóságot valóságnak fogja föl. Tehát nem hazudok. Ez is nagyon jó.

A harmadik: nem veszem el mástól, ami az övé. Pontosabban úgy fogalmaznak, hogy nem veszem el azt, ami nincs önként odaadva. Megint logikus, teljesen világos, tiszta dolog. Hiszen ha nincs önként odaadva, és én elveszem valakinek a valamijét, akkor szenvedést okozok neki. Én sem szeretném, ha tőlem elvennének valami olyasmit, amit én nem adok oda önként. Nincs is joga senkinek erőszakkal elvenni mástól bármit, teljesen logikus, tehát már három erkölcsi parancsolattal egyetértek.

A negyedik: nem paráználkodni. Vérből, zsigerből volt bennem egy kis tiltakozás, mert folyton azt tapasztaltam, hogy a bennem működő szexuális vágy semmiféle erkölcsi szabályt nem fogad el. Az, hogy hol erre a nőre gerjedek be, hol arra, hol a harmadikra, hol a negyedikre, úgy véltem, nem az én ügyem, tőlem függetlennek látszó dolog, kaptam e hajlamot a teremtésben. Férfi vagyok, ezért a nőiség úgy általában vonz engem, nemi gerjedelemre sarkall, következésképpen nem nagyon értettem különösebben, hogy ez miként van. A paráználkodás elkerülése azt jelenti, hogy hűséges, erkölcsös életet élek, a poligám magatartásforma, a promiszkuitás nincs engedélyezve. Hát jó, el tudom fogadni. Az összes vallásban ez nehéz kérdés, az összes vallás szigorú e téren, tehát tudva azt, hogy én még nem tartok itt, mint eszményt ezt is el lehet fogadni.

Az ötödik: ne használjunk bódító szereket, kábítószereket az élethez. Ez is érthető. Én, ugye tudva az előzményeket, nem nyithatom ki nagyon a számat, hisz volt példa arra, hogy bódító és kábítószereket használtam, de értem a parancsolatot. E szerek ugyanis általában az ember realitással kapcsolatos képét módosítják és nincs garancia arra, hogy használójuk spirituális élményhez jut általuk. Sok esetben épp a valóság helyes felfogását akadályozzák és tévképzeteket keltenek Gondoljunk csak a részegen tántorgó féltékeny családapára. Úgy láttam tehát, hogy e parancsolatot is el lehet fogadni.

Egy olyan vallás, amely ezt az öt parancsolatot fogalmazza meg, a nem ártást, nem hazudást, nem elvenni, ami nincs önként odaadva, nem élni szertelen szexuális életet, és nem használni tudatállapot-módosító szereket, elfogadható, jó erkölcsi alapokon nyugszik.

És minderre jött a hatodik. Az ötöt meg kell fogadni, ha az ember úgymond buddhista akar lenni, de ennyi nem elég. Még egy hatodik is van, ami így hangzik: fogadom, hogy nem tüntetem fel vallásomat egyedül üdvözítőnek, fogadom, hogy tisztelem mások vallását. Amikor meghallottam, megdöbbentem: egy vallás magáról azt mondja, hogy nem egyedül üdvözítő. Ezt kerestem! Ha ugyanis létezik a mindent átfogó intelligencia, akkor logikus, hogy így működik. Ez gyönyörű.

És volt még egy nagyon erős, lelkileg nagyon meghatározó mozzanat. Elolvastam a buddhizmus egyik legfontosabb imáját magyarra fordítva, aminek az a címe Metta Szutta, a Szeretet Éneke. Hogy mit is imádkozik szeretet címén, mit is gondol egy buddhista? Ott volt előttem a kicsit „petőfisándoros", rímbe szedett szöveg:

Üdvére a mindenségnek

köszöntöm a lényeket
áldás mint az eső hulljon
óvjon minden életet
akár nagy vagy legyen kicsiny
hatalmas vagy gyenge lény
békessége boldogsága
legyen azt kívánom én.

És még nyolc versszakon keresztül az, hogy minden lény legyen boldog, állat, ember, növény. Elsírtam magam a meghatódottságtól, hogy emberek sokasága azért imádkozik, hogy a többi lény legyen boldog. Ez gyönyörű! Mindig ezt kerestem. A növények, az állatok, mind-mind legyenek boldogok! Fantasztikus! Örök érvényű elkötelezettség szövődött ekkor köztem és a buddhizmus között, pusztán azért, mert e felfogással teljesen egyet lehet érteni.

A lét szenvedés

Hamarosan - 1985-ben vagy '86-ban - föl is vettem a buddhista vallást, ami voltaképpen abból állt, hogy az öt erkölcsi fogadalmat meg kellett tenni. Az e fogadalmakhoz járuló tanítás szerint, ha valaki ezeket nem tartja be, akkor ő nem gonosz vagy bűnös, ezért nincs kitaszítva a buddhisták közül. Úgy mondták, hogy ezek irányelvek, ezekbe az irányokba törekedjél. Ha véletlenül mégiscsak lesznek szeretőid, nem tudsz hűséges maradni, az nem jelenti azt, hogy bűnös vagy és el vagy kárhozva. Továbbra is legyen az a törekvésed, hogy találd meg azt, akivel igazán élnél, és törekedjél arra, hogy ilyet ne kelljen máskor tenned. Megy tehát az ember az úton, elesik, de aztán föláll és megy tovább. És ha megint elesik, megint föláll. És ezt nem úgy kell tekinteni, hogy felmentést kap a bűneire, hanem úgy, hogy a törekvése hova vezet. Ha például az ember olyan szellemi beállítottsággal érkezik, hogy szeret nagyokat mondani, hazudozik, nincs elátkozva onnantól kezdve, hogy mond valami nem valósat, de nem árt, ha tudja, újra és újra tudja, hogy ez nem helyes. És törekedjen arra, hogy neki, előbb vagy utóbb, sohase kelljen hazudnia. És egy idő után, ha tényleg jár azon az úton és tisztítja a hajlamait és a szellemét fejleszti, akkor előbb vagy utóbb végleg le fog mondani a hazugságról, mert ráébred arra, hogy hazudni nem helyes.

Még az erkölcsi szabályok sem úgy merültek föl, mintha az elkárhozás veszélyét foglalnák magukban, hanem tudni lehet, hogy a helytelen cselekedetek helytelen következményeket vonnak maguk után.

A hazudós ember például könnyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy neki is hazudnak. És egy olyan ember, akinek a szexuális erkölcsei úgymond lazák, könnyebben kerül olyan helyzetbe, hogy őt is az orránál fogva vezeti a partnere. A karma törvény, a dolgok visszahatásának törvénye működik. Az erőszakos ember sokkal könnyebben kerül erőszakos szituációba, mint egy olyan, aki békében igyekszik élni.
Egy más megfogalmazás, más hozzáállás bontakozott ki a buddhizmuson keresztül.

Néhány szót illik mondani Buddha alaptanításairól, ahonnan az egész buddhizmus származik. A buddhizmus nem „egy valami", hanem legalább „három valami". Van elsőként az ősi buddhizmus a hínajána, azaz a Kis szekér buddhizmus, amelyen belül az öregek tanítása, a téraváda Buddha legelső kinyilatkozásaira épít. Mi is volt, amit Buddha kinyilatkoztatott? Igazából ő elsősorban a Négy Nemes Igazságot nyilatkozta ki. Szimbolikusan fogalmazva: ezzel forgatta meg a Tan kerekét.

A buddhista Tant szeretik egy nyolcküllőjű kerék formájában ábrázolni. Ha az ember lát egy jelképet, egy keréktengelyt és a nyolc küllőt, az a buddhizmus Tankerekének a jelképe. Ez volt az, amit Buddha úgymond megforgatott, amikor elmondta az első beszédeit. E beszédek a szenvedésről szólnak. Az egész buddhizmus alapkérdése az, hogy miből fakad a világban a szenvedés. Tehát Buddha nem egy olyan Tant nyilatkoztatott ki, amelyik megint egy újabb változatban magyarázza el azt, hogy az Isten kicsoda valójában, és hogy mit akart a teremtésével, és hogy ebből a teremtésből mi lett, és Isten hogyan szeretné korrigálni e teremtést. Az alapállás nem ez.

Tudjuk, hogy a zsidó vallás, a kereszténység, vagy az iszlám viszont ebből indulnak ki. Például Mózes lehozza a parancsolatokat, hogy mit akar az Úr. A kereszténység Jézuson keresztül szintén azt tanítja, hogy mit akar az Úr. És Mohamed is jön kiigazítani, amit a zsidók és keresztények úgymond nem jól látnak, a gyakorlatban rosszul csinálnak (az „iszlám" szó azt jelenti, hogy igaz beszéd, kiigazítás) Mindegyik arról beszél, hogy Isten mit akar, és hogy azt miként kell megtenni.

Buddha máshonnan indult ki. Elkezdte azt nézni, hogy miként lehetséges, hogy e világban szenvedés van. Miért van az, hogy a lények szenvednek? Mitől? A Tan kinyilatkoztatása a Szenvedés Törvényének kinyilatkoztatása. Pontosabban a Szenvedés Létének, a Szenvedés Okának és a Szenvedés Megszűntetésének a feltárása és módszere.

A Négy Nemes Igazságból az első úgy szól: "A létesülés szenvedés". A létesülés alatt nem az abszolút Létet értette. Az abszolút Lét szanszkritül úgy hangzik hogy szat. E szó egyszerre jelenti azt, hogy Tisztaság, Igazság és Létezés.. A konkrét formájában megjelenő létesülés a bhava. Mondjuk úgy, hogy egy bizonyos konkrét létformát a bhava szóval jelölnek. Buddha erről a bhaváról beszélt, s az első igazság páli nyelven úgy hangzik, hogy bhava dukkha. A bhava azt jelenti, hogy egy bizonyos létforma, a dukkha pedig azt jelenti, szenvedés. Ám a dukkha nem pusztán azt jelenti, hogy gyötrődés, amit az érez, akit kínoznak, hanem az általános akadályozottságot, az elégtelenséget, nehézkedést is ez a szó fejezi ki. E szóban a „kha" a kerékagy lyukát jelenti. Amikor a kerékagy lyuka és a tengely közé valami kis kosz kerül, ami akadályozza a kerék forgását, arra mondják, hogy „dukkha". azaz: „rossz lyuk".. S amikor a tengelyen a kerék normálisan pörög, akkor azt mondják, hogy „szukkha", „jó lyuk". Ez pedig a gyönyör kifejezése. A szukkha a gyönyör vagy öröm, a dukkha az akadályozottság, illetve a szenvedés ilyen értelemben. Kicsit bővebben fogalmazva Buddha azt mondta, hogy a konkrét létformában való létezés az dukkha, azaz a konkrét gyötrődésen felül limitált és állandóan akadályozott, ilyen értelemben: szenvedés.

A Második Nemes Igazság azt mondja, hogy dukkha szamudaja trisná. Szamudaja az okozás kifejezése. A trisná a szomj. A szenvedést a szomj okozza. A „létszomj". Ha például az ember egy konkrét formával akar rendelkezni, most maradjunk valami nagyon specifikus esetnél, ha például rektor akar lenni, de még nem rektor, akkor az szenvedést okoz neki, mert az akar lenni, de még nem az. Ahhoz hogy rektor legyen, rengeteg mindent meg kell tennie, ami megint csak gyötrelemmel jár, végig kell mennie egy úton. Ám amikor már rektor, és benne van abban az állapotban, amit ő nagyon akart, akkor arról az állapotról ki fog derülni sok-sok minden még, egy csomó nehézség, ami azzal az állapottal együtt jár. Tehát még a rektorság sem adja meg azt az élményt, ami a nagy beteljesülés, mert az ember valami lehatároltan konkrétat akart, és az a konkrétum nem adja meg a teljességet. Ráadásul, amikor elveszíti ezt, mert más rektor ül az ő helyére, akkor megint csak szenved. Egyetlen egy pontja sincsen a rektorrá válásnak, ami a szenvedéstől mentesítené az embert. Addig, amíg nem az, aki akar lenni, vágyik rá, oda akar törekedni, az is szenvedés, amikor benne van, az is szenvedés, és amikor elveszíti, az is szenvedés. És ennek az oka a szomj. Ő valójában szomjazik erre a szerepjátékra.

Annak, aki nem akar rektor lenni, hanem csak egyszerűen rektor lesz, nincs gondja. Nem akar ugyan rektor lenni, de megválasztják, jól van, teszi, amit kell. És ha jön egy másik rektor, hála az égnek, nem kell ezzel tovább foglalkozni. Tehát egy olyan ember, aki nem rendelkezik az ezzel kapcsolatos szomjjal, az ugyanabban az állapotban jól érezheti magát.

Tehát a Harmadik Nemes Igazság: a szenvedés megszűntetésének módja a szomj feladása. Trisná niródha dukkha niródha - a szomj megszűntetése a szenvedés megszűntetése.

A Negyedik Igazság pedig a Nyolcrétű Nemes ösvény igazsága, ami azt az utat jelenti, ahogy eljut az ember a szomj megszűnéséhez. S ez az igazság rögtön nyolc részre oszlik. Az ösvény nyolcrétű, amelyet úgy is szemlélhetünk, hogy nyolc párhuzamosan futó „csíkból" áll az ösvény, és egyszerre kell mind a nyolcon járni. De úgy is fel lehet fogni, hogy ez a nyolc láncszerűen kapcsolódik egymáshoz, és amikor az elsőből a másodikba, harmadikba, végül a nyolcadikba lépünk, akkor megint visszakapcsolódunk az elsőbe, tehát kerékszerűen is el lehet képzelni, ahogy gurul előre ez a nyolcas. És voltaképpen ez jelenti a Tankereket. S ezért is van nyolc küllője a Tan kerekének, ez az Ösvény Igazsága.

A Buddha Élete című film folytatása megnézhető a cikk végén az "Elolvasom" szóra kattintva. - Vömi (bloggazda)

Az első küllő a helyes felismerés. Az ember helyesen felismeri, hogy milyen helyzetben van, ez a legelső. Innen látszik már, hogy a buddhizmus tudati módszer. Az ember intelligenciájára, belátására épít. Nem valami hitre, nem arra, hogy fogadd el, amit más mond, szó sincs róla. Ismerd föl, hogy mi van! Ha például valaki felismeri a szenvedés igazságát, logikus, hogy a szenvedéstől abban pillanatban meg akar szabadulni. Látja, hogy mennyire univerzális a szenvedés, ugyanakkor látja azt is, hogy van erre módszer, ez a helyes felismerés.

Az ösvény második szakasza a helyes elhatározás, hiszen a helyes felismerésből helyes elhatározás születik. Nevezetesen: elhatározom, hogy a magam életében változást hozok létre. Ezután következik a helyes beszéd. Amit az ember elhatározott, azt a szavaiban is tükrözze, ne valami ellenkező dolgot mondjon. Ez kapcsolódik egy kicsit a pancsa szilához, illetve az öt erkölcsi szabályhoz, a nem hazudással egy kicsit rokon a helyes beszéd, de ennél még mélyebb. Nem csak arról van szó, hogy az ember hazudik-e vagy sem, hanem az, hogy az éppen aktuális felfogását és belátását tükrözze a beszéde. Ne mondjon valami olyasmit, ami ezzel ellenkezik.

A buddhizmus, a Tan sugározza nekünk azt a meggyőződést, hogy a kimondott szó erővel bíró valami. Tudja az ember, hogy a szavaival teremt, a szavaival létrehoz vagy megszűntet, fájdalmat okoz vagy segít. A szó nagyon fontos. És ez itt kap hangsúlyt: a helyes felismerés, helyes elhatározás és helyes beszéd így kapcsolódik össze láncszerűen. Ha az ember még a beszédével is megerősíti az elhatározását, az jó.

A következő küllő a helyes tettek. A helyes beszédet tettekké kell formálni. Végig kell csinálnunk azt, amiről beszélünk. A helyes tettekből születik a helyes életvezetés. A helyes életvezetésnek pedig része kell, hogy legyen a helyes gyakorlás, hogy újra és újra a helyes irányt gyakorolja az ember. Amikor már az életvezetése is a helyes irányba működik, minden, a tettei és az egész konstrukció, ő, mint lény kormányozza magát egy bizonyos irányba, akkor jön a helyes elmélkedés. Hogy újra és újra gondolkodjon azon, hogy mit csinál. Az elmélkedés pedig azt jelenti, hogy az ember gondolkodik és éberen figyeli, hogy a dolgok miként vannak. Figyeli a dolgok egymáshoz való viszonyát, figyeli a maga viszonyát a dolgokhoz, újra és újra. Kormányozza magát.

Ez még mindig csak egy bizonyos szint, mert ennél a szintnél is tovább kell menni, ez pedig a helyes elmélyedés. A dolgok igazi belső természetét megvizsgálva jussunk tovább, ez a helyes elmélyedés. Az ember ezen a szinten belülről ismeri meg a jelenségeket. Elmélkedésnél kívülről ismerem meg, a viszonyait ismerem meg, elmélyedéskor belülről megismerem magát a dolgot. Nem mindegy, hogy a fán úgy meditálok, hogy belül átélem, milyen fának lenni, vagy azt figyelem kívülről, hogy a fa hogyan hajladozik a szélben.

Ha az ember végigmegy az Ösvény nyolc szintjén vagy rétegén, a helyes felismerésen, az elhatározáson, a beszéden, a tetteken, az életvezetésen, az igyekezeten, gyakorláson, a helyes elmélkedésen és a helyes elmélyedésen... akkor a helyes elmélyedéséből valószínűleg születik megint egy helyes felismerés. És azt már megint lehet végigpörgetni és valósággá tenni. A buddhizmus egy önmagát hajtó kerék, amely egy bizonyos tudatállapotot hoz elő az emberben, amely önmagát újra és újra tisztítja, vizsgálgatja.

És milyen érdekes, hogy Buddha azt mondta tanítványainak: „Ti nem akkor vagytok az én tanítványaim, ha hisztek abban, amit én mondok. Ha ti követtek engem, mert én tekintélyes vagyok, és jókat mondok, akkor nem vagytok az én tanítványaim. Akkor vagytok csak a tanítványaim, ha jól megvizsgáljátok, amit én beszélek, és ha alapos vizsgálat után döntötök úgy, hogy tényleg így van, és saját belátásotokból teszitek, amit tesztek."

A hit feltétlen elfogadása nem legitim buddhista módszer. Azt mondja Buddha: „A kételkedés kardját adom a kezetekbe, hogy elvágjátok az illúzió láncait. És amikor már elvágtátok az illúzió láncait, akkor a kételkedésben is kezdjetek el kételkedni, mert van egy pont, ahol a kételkedés rosszra visz. Amikor már a saját meggyőződéseteket, a saját igazi tapasztalataitokat kezditek el kételkedéssel vagdosni, az nem jó. Ilyenkor a kételkedés ellen kell e kardot fordítani."

Az igazi meggyőződésre és belátásra épít a Buddha tana. Egyszerű és tiszta.

Laár András

Ui.: Az itt látható videóban Őszentsége a Dalai Láma üzen a magyaroknak, majd megáldja a nemzeti zászlót.

Vömi
bloggazda

Elolvasom »

A pénteki Vacsoracsata teljes adása

írta: VöMöCS, 2009. szept. 16. 16:29 - címkék: főzés, gasztronómia, Nagy Sanyi, RTL Klub, Vacsoracsata, vegetárius és kategóriák: tele-vízió - 2 komment

Kis késéssel ugyan, de végre megérkezett a péntek esti (utolsó) Vacsoracsata, amiben Nagy Sanyi főzött a csapatra. Az "Elolvasomra" kattintva már töltődik is a videó!

Vömi

Elolvasom »

Esti benyomások és új vega recept

írta: Laár András, 2009. szept. 12. 14:41 - címkék: asztrológia, blog, buddhizmus, filozófia, húsevés, leves, recept, szavazás, tea, Vacsoracsata, vegetárius és kategóriák: gondolom - 78 komment

SZAVAZÁS A CIKK VÉGÉN!

Kedves Mindenki és drága „blog-olvasó keménymag", azaz Ani, Beck's, Flynight, Gergő, Géza, Jenny, Manó, Mineknekem, Roadman és Tujzus!

Hajnal kettőig fenn voltam, mire elolvastam a kommentjeiteket (ráadásul egy esti fellépés után) és nem tudom megállni, hogy rögtön ma ne reagáljak néhány felvetődött témára.
Először is nagyon tetszik, hogy ilyen jól, jó stílusban, barátságosan és nyitottan társalogtatok a Vacsoracsatáról és egyéb, titeket személyesen is érdeklő kérdésekről.

A Vömi pedig szerintem nagyon jól vezeti ezt a fórumot, nem tolakodó, hagy benneteket érvényesülni, de ha kell, lendíti is a társalgás folyamatát. Nagyon örülök, így utólag, hogy annak idején hagytam magam rábeszélni a Jaffa kiadótól, azaz a kiadó PR-esétől, a nagyon kedves Susától, hogy indítsunk el egy Laár-blogot.

Azt már rögtön a legelején éreztem, hogy kell valaki, aki helyettem gondozza a blogot, mert arra nem vállalkoztam, hogy újra és újra én legyek rajta a folyamatokon. Ám szívesen írok ide dolgokat, csak ne nekem kelljen a technikai résszel, pl. felrakással, tördeléssel, fazonírozással stb. törődni. Ráadásul az is előny, hogy valaki, ez esetben Vömi, kívülről látja az én alkotói felhozatalomat, és okosan válogat belőle, időről időre megújítva az anyagot.

Egyszóval: örülök. Kedvet kaptam arra, hogy gyakrabban írjak, felismerve, hogy Ti ezt szívesen fogadnátok. Tehát több ötletem támadt, amikre Vömi mint bloggazda kedvezően reagált:

1. lépésről lépésre bele lehetne menni az asztrológiába, afféle levelező kurzusként
2. ugyanez az I-Chinggel és a Tarot kártyával is elképzelhető lenne
3. írhatnék cikksorozatot a buddhizmusról
4. esetleg a hinduizmusról
5. lehetne szó a magyar őshagyományról, a javasok létszemléletén keresztül

És most ugyan hatodikként jutott eszembe, de semmiképp sem utolsósorban: közölhetnék jó kis vegetárius recepteket, ami azért is időszerű, mert épp most írok Laár Györgyivel együtt egy szakácskönyvet, ami csak húsmentes, de kipróbáltan finom ételeket tartalmaz majd (és persze abból sem maradhat ki néhány humoros Besenyő-féle recept, akárcsak a hétfői Vacsoracsatában). Hogy melyik témával kezdjek, döntsétek el Ti, Vömi készített egy szavazást erről a cikk végére!

Főzőcske, de okosan!

Ehhez kapcsolódik a Ti ötletetek, hogy össze lehetne jönni valahol főzni, recepteket cserélni, felpörgetni a vegetárius eszmét a gyakorlatban is. Nem is tudjátok, hogy milyen nagy áldás az a világnak, ha az emberek egy része áttér a húsmentes étkezésre. Bár mindenki egyedül van, amikor eldönti, hogy nem kér a továbbiakban olyan ételt, amelyhez állatok megölése szükséges, az így határozó emberek száma azért lehet nagy. És akkor már sokan vagyunk.

A tömeg egyénekből áll. Mindenki egyénileg áll be a vegetáriusok közé, de persze, mint tudjuk, valójában nincs is hová beállni. A „vegi ember" csak egyszerűen nem eszi meg otthon a húst, nem vesz a hentestől sem, és az étteremben sem húsos ételt rendel. Egy idő után aztán meglepetten veszi észre, hogy egyáltalán nincs egyedül, mert mellette mások is élnek így. Semmi látványos dolog.

Jó lenne, ha többen és többen lennénk, és ezt nem azért mondom, mert szeretem a tömeges dolgokat. Egyáltalán nem. De az biztos, hogy az állatok, akik szintén éreznek, remélnek, örülnek és bánkódnak - ugyanúgy, mint mi -, imádkoznak az ember kegyelméért, és amikor viszik levágni őket, pontosan érzik, hogy mi fog velük történni és rettegnek. És akkor a maguk módján kegyelemért imádkoznak, és a vágóhídi munkások nem kegyelmeznek nekik. Ez nagyon szomorú.

Mi csak annyit teszünk, hogy megkegyelmezünk nekik. Meghallgattuk és megértettük imáikat. Nem öljük meg őket, és nem kérjük, hogy miattunk mások öljék meg őket. Minél többen vagyunk olyanok, akik nem kérjük a húst, annál kevesebb állatot kell a húsáért megölni. Nincs más módunk arra, hogy megváltoztassuk ezt a kegyetlen gyakorlatot, csak ez.

És ha mi, mint szellemileg magasabban álló élőlények, meghallgatjuk az állatok imáit és hagyjuk őket élni, talán a saját imáink is meghallgatásra találnak a minálunk szellemileg magasabban álló dimenziókban; az angyaloknál, a tündéreknél, a félisteneknél és magánál a Legfelsőbbnél is. És akkor talán van esélyünk elkerülni a biztos pusztulást, mint ahogy esélyt adtunk az állatoknak is elkerülniük az amúgy rájuk kimért biztos pusztulást.

Szóval, írjátok és szavazzátok meg, milyen témákkal foglalkozzunk itt a blogon, vagy kérdezzetek bátran! Amennyire tudok, válaszolni fogok.

A vegetárius tanácsadást és receptközlést egyébként most gyorsan el is kezdem a kedvenc levesemmel, amit annak idején, még kb. húsz éve „találtam fel" a tibeti vajas tea nyomán.

(Ez a vajas tea már régen is betalált az ízlésembe, mert tökéleten „hozta" az erőleves-élményt. Gyerekkorom kedvenc levesében, az erőlevesben az ízlett igazán, hogy van ez a jóízű, meleg sós-jellegű lé, amit kortyolgatva lehet meginni. A tibetiek által nagyon kedvelt vajas teával buddhistaként ismerkedtem meg. Ők a teát jó nagy kondérokban főzik, leszűrik, majd összekeverik tejjel, vajjal és sóval. Tesznek bele egy kis pirított árpalisztet, mintegy „levesbetétnek", és forrón, kortyolgatva megisszák afféle erőleves gyanánt.)

Tealeves a la Laár:

Főzünk egy liter teát. A legjobb, ha kínai Lapsang Suchong teafűből, mert ez egy füstölt tea, illatra a füstölt sonkát juttatja az ember eszébe. (Teázókban megvásárolható.) Egy lábosba belerakunk egy fél vajat, lassú lángon megolvasztjuk, majd a felforrósított vajban megpirítunk két-három marék árpapelyhet. Nem kell megégetni, ne szenesedjenek meg a szemek, csak egy kicsit sárgítani kell.

Pirulás közben ízlés szerint sózzuk, fűszerezzük 2 csipet borsikafűvel, 1 csipet morzsolt lestyánnal, 1 csipet bazsalikommal, 1 csipet majorannával és egy evőkanál pirospaprikával. Egy evőkanál sötét szójaszószt is hozzáadunk, majd még mielőtt megégne az egész, hozzáöntjük a kész füstölt teát. Kevergetve felforraljuk, hagyjuk egyet rottyanni, majd lefedjük egy fedővel és azt mondjuk: kész.

Hagyjuk állni lefedve 10 percig és szépen megesszük ketten, hárman. Az benne a jó, hogy túl azon, hogy finom, még másnap, esetleg harmadnap is ehető, nem romlik meg. Az is szerencsésnek mondható, hogy elkészítése kb. 15 percet vesz igénybe.

Sok szerencsét kívánok a kísérletezéshez!

Szeretettel:
Laár András

És akkor jöjjön a szavazás!

Vacsoracsata - péntek - No. 5

írta: VöMöCS, 2009. szept. 11. 19:00 - címkék: főzés, gasztronómia, live blog, RTL Klub, tévé, Vacsoracsata, vegetárius és kategóriák: tele-vízió - 227 komment

Aki ma főz és vendéglát: Nagy Sanyi

LAÁR LIVE BLOG!!! - folyamatosan frissülő tartalom és kommentek

FRISSÍTÉS!
Új recept és szavazás a Laár blog jövőjéről ide kattintva:
http://laarandras.freeblog.hu/archives/2009/09/12/Esti_benyomasok_es_uj_vega_recept/

UPDATE 02.!
A teljes pénteki adás videója elérhető az alábbi linkre kattintva.

http://laarandras.freeblog.hu/archives/2009/09/16/A_penteki_Vacsoracsata_teljes_adasa/

UPDATE 01.!
A ma esti pontozásos végeredmény:

Laár András - 10 pont
Lola - 10 pont
Zoltán Erika - 10 pont
Faragó András - 9 pont

39 pontot kapott Nagy Sanyi a mai teljesítményére a többiektől. Így kialakult a Vacsoracsata e heti végeredménye:

Első helyezett: Faragó András
Megosztott második helyezett(ek): Zoltán Erika és Nagy Sanyi
Megosztott harmadik helyezett(ek): Lola és Laár András

Gratulálunk Topinak! Szerintetek korrekt végeredmény született? Kommentben írjátok meg!

------------------------

Eljött hát a hét utolsó munkanapja, amikor is befejeződik megszokott kis ötfős csapatunk vendégjárása. Készüljetek, döntsünk olvasottsági vagy kommentszám-rekordot és véleményezzétek az adást élőben! Én most csak az interneten követem az eseményeket a kommentdoboz mellől,ezért várom, hogy minden rezdülésről vagy jó poénról informáljatok!

Szeretettel puszil addig is mindenkit:

Vömi
a bloggazda

Elolvasom »

L'ars poetica

Laár András művészeti gyümölcsöskertjének termései egy önnön, privát blogban - direkt E-mail: andras.laar@gmail.com

Utolsó kommentek

Őket ajánlom

Archívum

Számolóka-móka

Hadd ajánljam itt figyelmetekbe kedvesem, Laár Györgyi gyermekeknek szóló mókás foglalkoztató-könyvét. És higgyétek el, függetlenül attól, hogy Györgyike a feleségem-e, vagy nem, ...tehát pusztán natúr alapállásból... jómagam igen jókat mulatok az általa rajzolt állatkákon. Ezen nincs is mit csodálkozni, ha valaki például csak azt figyeli, hogy milyen arcot vágnak... Jó heherészést a szülőknek is!

Laár Györgyi: Számolóka-móka

Facebook

Szeretem a Jaffás könyveket Klub a Facebook-on

Zenemuzsika